2020. március 28., szombat
Hvg.hu, 2019-12-29

Engedményeket tett a francia kormány a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó balettművészeknek.

Zseni vagyok, mégsem én vagyok az élet császára. Mit rontottam el?

Index.hu, 2019-12-29

Magára ismer a címből? Nem a véletlen műve: bármit is állítsanak az iskolában, a való életben a szerencsének sokkal nagyobb szerepe van az előrejutásban, mint a tudásnak.

Majrés forradalmár és önmarcangoló széplélek – 90 éve végzett magával Kunfi Zsigmond

Népszava.hu, 2019-12-22

A magyar szociáldemokrácia történetének kiemelkedően tehetséges alakja volt Kunfi Zsigmond, akinek egész élete ellentmondásokkal teli: értelmiségiként a munkásmozgalomban, erkölcsös emberként a politikában, demokrataként egy diktatúra vezetői között. Csunderlik Péter írása.

Pitiáner okból szívatta meg a menedzsment a mentődolgozókat év végén

444.hu, 2019-12-23

Nem véletlenül nem kapták meg a mentődolgozók a járandóságukat. A háttérben szakszervezeti megélhetési vezetők és a menedzsment egysége állhat.

Nem baloldali az MSZP

Bekialtas.blog.hu, 2019-12-20

Nem csak Gyurcsánytól, a tőkeérdeket képviselő MSZP-től is hiába várja Antal Attila a dolgozók és a Föld kizsákmányolása elleni fellépést. Kabai Domokos Lajos írása.

Másfélmillióan kerestek kevesebbet tavaly, mint a létminimum

24.hu, 2019-12-20

A dolgozók harmada a minimálbért sem kereste meg.

A magyarországi újkapitalizmus különössége

Hvg.hu, 2019-12-18

Az elmúlt években azt a folyamatot tapasztalhattuk meg, ahogy a globalizálódás hatására a gazdaságok „kiszerveződnek” az államok alól, és a nemzetállami megerősítés mintha ennek ellenhatása lenne. Ezért vonzó példakép megannyi autokrata vezető számára Orbán Viktor. Ám a tartalékok fogytán, így a magyar modell a bukás példája is lehet. Szalai Erzsébet írása.

Tovább mélyült a szegénység: havi 66 ezer forintból élnek a legszegényebbek Magyarországon

YouTube.com, 2019-12-17

Az ATV Start vendége Bass László szociológus. Videó.

Berlinben öt évre befagyasztják a lakbéreket

444.hu, 2019-06-18

A városvezetés reagált az elszabadult árakra, mostantól nem lehet emelni a lakbéreket. Se Merkel, se az ingatlanos cégek nem rajonganak az ötletért.

Tony Blair szerint Jeremy Corbynnak mennie kell

24.hu, 2019-12-18

Szerinte vissza kell venni a Munkáspártot a szélsőbaloldaltól.

Megint több százezer francia tüntet és sztrájkol a nyugdíjreform ellen

Index.hu, 2019-12-17

Az egyik áramszolgáltató sztrájkoló munkásai egy rakás házat lekapcsoltak a hálózatról. A rendőrség már bekészítette a vízágyúkat Párizsban.

Lejtős deszka hozza el a munkahelyi vécén való ücsörgés alkonyát

Index.hu, 2019-12-18

Egy új speciális vécékagyló gondoskodna arról, hogy csak a szükséges minimumot töltsék a munkások a mosdóban.

Steve Bannon: Munkáspártot csináltunk a Republikánusokból

Hvg.hu, 2019-12-17

Donald Trump volt tanácsadója szerint a munkásosztály megnyerése kulcsfontosságú a konzervatív pártok sikeréhez. Nagy-Britanniában ez sikerült Boris Johnsonnak a múlt héten.

ImpresszumRSSCímkék • Korábbi cikkek: 1 · 2 · 3 · 4 · 5 · 6 · 7 · 8 · 9 · 10 · 11 · 12 · 13 · 14 · 15 · 16 · 17 · 18 · 19 · 20 · 21 · 22 · 23 · 24 · 25 · 26 · 27 · 28 · 29 · 30 · 31 · 32 · 33 · 34 · 35 · 36 · 37 · 38 · 39 · 40 · 41 · 42 · 43 · 44 · 45 · 46 · 47 · 48 · 49 · 50 · 51 · 52 · 53 · 54 · 55 · 56 · 57 · 58 · 59 · 60 · 61 · 62 · 63 · 64 · 65 · 66 · 67 · 68 · 69 · 70 · 71 · 72 · 73 · 74 · 75 · 76 · 77 · 78 · 79 · 80 · 81 · 82 · 83 · 84 · 85 · 86 · 87 · 88 · 89 · 90 · 91 · 92 · 93 · 94 · 95