Összeomlás előtt a szocialisták, a választások után a párt is megszűnhet

Emmanuel Macron furcsa előzmények után nyerte meg májusban az elnökválasztást. A francia történelem legnépszerűtlenebb elnökének, a szocialista Francois Hollande-nak volt a gazdasági minisztere. A médiumokban sikeres volt, miniszterként kevésbé. Tavaly nyáron lemondott, saját mozgalmat alapított, és elindult az elnökségért. Kezdetben esélytelenül, de aztán hihetetlen szerencséje lett. A biztos győztesnek tűnő jobbközép szinte saját magát fosztotta meg az elnökségtől. Nicolas Sarkozy, a párt legnépszerűbb politikusa, volt elnök belement abba, hogy ne csak a regisztrált jobboldali szavazók döntsenek arról, hogy ki lesz a jobboldal elnökjelöltje, hanem nyílt előválasztás legyen,

A jobboldali előválasztás győzteséről, Francois Fillonról pedig zavaros pénzügyek derültek ki, 1983 óta állami pénzből adott fizetést a feleségének, aki ezért feltehetően nem is dolgozott. A szocialista párttal nem kellett Macronnak törődnie – Hollande miatt ők a nevetségesség határáig meggyengültek,

legfeljebb a szélsőbal megerősödésére kellett figyelnie. Macron végül megnyerte a választást, mindenesetre a radikális jobboldali Marine Le Pen a valaha volt legjobb eredményét érte el, több mint 10 millióan szavaztak rá a második fordulóban.

Macron győzelmének mondhatni abszurditását úgy lehetne elképzelni, hogyha a magyar viszonyokba helyezzük át, mintha 2009-ben, Gyurcsány bukása után választásokat tartottak volna Magyarországon, és nem az éveken át végig vezető Fidesz győz, hanem mondjuk Kóka János (a volt Gyurcsány-miniszter) megnyeri úgymond félig független, félig centrista jelöltként. Bizonyos tekintetben egyébként van bőven hasonlóság Macron és Gyurcsány között. Erről korábban részletesen írtunk is az Origón.

És most úgy néz ki, Macronnak ismét szerencséje lesz.

1958, az V. köztársaság megalakulása óta nem vártak olyan keveset francia elnöktől, mint Macrontól. A Figaro számára készített felmérés szerint még Francois Hollande-nak is nagyobb volt a bizalmi indexe elnöksége első hete után, mint Macronnak.

Problémák vannak bőven, nincs jó helyzetben a francia gazdaság. De csodavárás sincs, enyhén szólva. Nagy a kontraszt is – Hollande tényleg látványosan alkalmatlan elnök volt. Macron pedig jó tévészereplő, igazi médiaelnök.

De Macron nem csak gyenge elődje miatt van szerencsés helyzetben. A legerősebb párt, a jobbközép LR, vagyis a Köztársaságiak magukkal vannak elfoglalva. Macron győzelme utáni első napok taktikája sokkal jobbnak tűnik, mint a mostani. Akkor nyíltan szembefordultak vele, leleplezték, hogy valójában ő egy Hollande 2, és kizártak vele minden együttműködést. Miután Macron kinevezte miniszterelnöknek Edouard Philippe-et, az egykori szocialista politikust, mostani jobbközéptől kicsit balra álló Le Havre-i polgármestert, valamelyest megzavarodott az LR. Volt, aki arról beszélt (Raffarin egykori miniszterelnök), hogy Macronnal valamilyen szinten együtt kell működni, saját táborukban bírálni kezdték a Macronnak ellenálló, kemény és következetes, Sarkozy táborába tartozó politikusokat (például Baroint vagy Wauquiez-t), a kormányba választott két jobbközép minisztert pedig nem zárták ki (egyelőre) a pártból. Vagyis a választókban kezd az az érzés kialakulni, hogy a jobbközép nem jelentene kellő ellensúlyt Macronnak, viszont akkor már adjanak teljes felhatalmazást az új elnöknek, hadd valósítsa meg a programját.

Ami nem nagyon van, egységes legalábbis semmiképpen, mert a gazdaságot ugyan rábízta a jobbközépre, hiszen a legtöbb konfliktus ott várható, tehát legrosszabb esetben hadd bukjon bele a jobboldal, de - lényegét tekintve - minden más volt szocialisták kezén van.

Ráadásul Franciaországban nincs jó hagyománya a cohabitationnak, vagyis amikor más politikai családba tartozik az elnök, és másba a miniszterelnök. Háromszor volt ilyen, és inkább a miniszterelnök volt az erősebb, az tudta érvényesíteni akaratát a Nemzetgyűléssel a háta mögött az egyébként közjogilag erősebb elnökkel szemben. Először 1986 és 1988 között (a szocialista Mitterrand volt az elnök, és a konzervatív Chirac a miniszterelnök), majd Mitterrand második elnöki ciklusa végén, 1993 és 1995 között. Akkor valójában Edouard Balladur konzervatív miniszterelnök irányította az országot, igaz, ebben közrejátszott, hogy Mitterrand már nagyon beteg volt. Legutóbb pedig 1997 és 2002 között, amikor Chiracnak a szocialista Jospin volt a miniszterelnöke. Sok francia úgy emlékszik vissza a politikai együttélés éveire, mint amikor zavaros viszonyok voltak. Vagyis mivel a jobbközép elkezdett saját magával foglalkozni, így Macron mozgalma nyerhet – az összes nagy közvélemény-kutató intézet ezt jósolja.

Franciaországban egyébként nincsen listás szavazás, kizárólag körzetek vannak. 577 összesen, köztük néhány tengerentúli és néhány külföldön élő franciák számára fenntartott hellyel. Az első fordulóból elméletileg akár nyolcan is továbbjuthatnak körzetenként, vagyis matematikailag, már ha nyolc jelölt eléri a 12,5%-ot. Ilyen persze sohasem volt, most az valószínű, hogy hárman, egy-egy körzetben esetleg négyen fognak továbbjutni. (Ha valaki 50% feletti eredményt ér el, akkor az első fordulóban győz, és nincs egy hét múlva abban a körzetben folytatás.) A negyedik továbbjutásra esélyes párt Jean-Luc Mélanchon radikális baloldali mozgalma.

A legnagyobb bukás a PS-re, vagyis a szocialista pártra vár. Francios Hollande öt éve után a mostani jelölt a szocialisták történelmének legrosszabb eredményét érte el, kevesebb, mint 7%-ot.

Előbb lázadoztak Hollande ellen, ezzel még mélyebbre taszították elnöküket, majd megijedtek, és támogatni kezdtek egy alkalmatlan jelöltet. Benoit Hamon ráadásul nem különösebben érti a választókat. Amikor kiderült, hogy Párizs belvárosában, a Montmartre-tól két metrómegállónyira muszlimok és migránsok fogdossák vagy leköpik a nőket, a kávézókból kidobják az asszonyokat, emiatt a kerület felháborodott lakói a szocialista főpolgármesternőhöz fordultak segítségül, Hamon helyette is válaszolt: szerinte ez nem muszlim terror, hanem egy szép munkásmozgalmi hagyomány – Hamon szerint ugyanis évtizedek óta francia tradíció, hogy francia munkásemberek szeretnek kizárólag férfitársaságban beszélgeti munka után. Vagyis, Hamon nem akarta megérteni, hogy miről van szó.

Nem tűnik merész jóslatnak, hogy a PS választási bukása a párt szétszakadásához, esetleg megszűnéséhez vezethet. Főleg, hogy sok politikusa (meg a választók) már Macronnál vannak.

Ha az előrejelzések pontosak, és valóban Macron mozgalma nyeri a nemzetgyűlési választásokat, az azért lesz érdekes,

Egyik miniszteréről kiderült, hogy pontosan ugyanazt tette, mint Fillon: családtagját fiktíven dolgoztatta, állami pénzen. És Macron nem váltotta le, sőt. Macron maga összevissza beszélt egy bretagne-i őrhajón, viccelődött a francia tengerentúli területeken élő mártír migránsokon, 24 évvel idősebb feleségét pedig a francia köztársaság történetében nem létező, fennhéjázó címmel tüntette ki, Első Hölgynek nevezte ki. Erre sokak szerint azért is szüksége volt, hogy a homoszexualitásával kapcsolatos pletykákat így is cáfolja. Vagyis hogy azt mutassa: annyira imádja a feleségét, hogy még törvényt is módosítana miatta. Egyébként Macron a Figaro szerint egy kampánygyűlésen is szóba hozta, hogy nem homoszexuális. Sőt a L'Express szerint még minisztersége idején – rendkívül ízléstelen módon, egy volt szocialista miniszterelnök, Michel Rocard temetésen – megtámadta Nicolas Sarkozyt, mert szerinte a volt elnök ilyesmit állított volna róla. Ami természetesen nem volt igaz, ráadásul mutatta Macron megalomániáját: 2016 nyarán Macron még egy bukás szélén álló, szocialista politikus volt, Sarkozy pedig egy volt köztársasági elnök, a jobboldal vezetője, el lehet képzelni, hogy mennyire nem érdekelte Sarkozyt Macron magánélete. Macron viszont úgy gondolta, hogy az egész világ vele foglalkozik.

egyes források szerint Soros György is a háttérben lehetett. A baloldalhoz közeli Macron ugyanakkor a gyáriparosokhoz, milliárdosokhoz meglehetősen szolidáris, ezt még a konzervatív Le Point is kifogásolta egyik írásában.

Első öt hetében túl sok eredményt nem ért el. Bár ezt belügyminisztere, Lyon szocialista polgármestere másként látja. Csütörtöki kampányrendezvényén Észak-Koreát idéző himnuszt zengett a főnökéről, Macronról. Szerinte az egész világon forradalmat csinált Macron az elmúlt öt hét alatt (bólogatott valójában Merkelnek, Putyinnak vagy Trumpnak, attól függően, éppen kivel találkozott, mást nem tett), és Gérard Collomb belügyminiszter hízelgése szerint az elnök teljesítménye minden eddigi francia elnökét felülmúlta.

Mozgalmán belül tehát nincs nehéz dolga Macronnak. Akárhogy alakul a nemzetgyűlési választás, a gazdasági gondokkal, a terrorizmussal (a héten is egy dzsihádista muszlim kalapáccsal támadt egy párizsi rendőrre a Notre Dame-nél), a migrációval vagy a magas munkanélküliséggel viszont sokkal nagyobb problémája lesz. Ahogy hamarosan egész Franciaországgal is.